Olajban vagy zsÃrban sárgára pirÃtjuk a finomra vágott hagymát,
hozzákeverjük az apróra zúzott fokhagymát, hozzátesszük a kövéres
darált sertéshúst, sózzuk, borsozzuk és megpaprikázzuk, majd keveréssel
10-12 percig lassan pirÃtjuk.
A húsos szalonnát kockákra vágjuk, egy serpenyőben gyengén
áthevÃtjük, majd hozzáadjuk a karikára vágott füstölt kolbászt és 2-3
percig pirÃtjuk.
A káposztát sós vÃzben 20 percig forraljuk és lecsurgatjuk róla a
vizet. Egy megfelelÅ‘ nagyságú tepsit, vagy tűzálló edényt zsÃrral
kikenünk, aljára tesszük a káposzta egyharmadát, erre szétszórjuk a
szalonnás kolbászt, majd rátesszük a káposztának ugyancsak egyharmadát,
meglocsoljuk tejföllel, erre rátesszük a főtt rizst, egy rétegben
rátesszük a lepirÃtott darált húst és végül a fennmaradt káposztát.
Idényben néhány karikára vágott zöldpaprikát és paradicsomot is
tehetünk közé. A káposzta tetejét a megmaradt tejföllel meglocsoljuk,
meghintjük paprikával és olvasztott zsÃrral, meglocsolva, középmeleg
sütőben 1 és 1/4 órán át pároljuk.